#Orbán Viktor


Orbán interjút adott saját magának: Vége a biztonságos világnak
 

Orbán interjút adott saját magának: Vége a biztonságos világnak

„Hajrá, Magyarország!” – ez annak a lapnak a neve, amivel teleszórták csütörtökre a budapesti 1-es választókerületet, mi az I. kerületben szereztünk egyet. Orbán Viktor olyan interjút adott egy ismeretlen kérdezőnek, hogy az első négy kérdés valójában kijelentés. De megszólal Böde Dániel és Németh Lajos időjós is a Fidesz által kiadott lapban.

T. R. T. R.




Önmagát csapta be a Fidesz a közpénzen végzett kutatáson, be kellett vetni Orbánt
 

Önmagát csapta be a Fidesz a közpénzen végzett kutatáson, be kellett vetni Orbánt

Nyáron közvélemény-kutatást készíttetett Eger önkormányzata. Elvileg a helyi médiafogyasztásról és városfejlesztésről szólt volna, de sok kérdés a Fidesz helyi támogatottságára vonatkozott és arra, hogy milyen esetben szavaznának az egriek a Fidesz ellen. A kutatási eredményekből akkor úgy tűnhetett, magabiztosan, az országos átlag fölött vezet a kormánypárt, de azóta annyira megváltozott a helyzet, hogy Orbán Viktornak is a helyszínre kellett sietnie.

Tóth Richárd Tóth Richárd














Orbán kottájából játszik, aki teljes ellenzéki összefogást akar
 

Orbán kottájából játszik, aki teljes ellenzéki összefogást akar

Egy fogadatlan prókátora és egy önmagát szuperhősnek gondoló újonca van az ellenzéknek a Fidesz ellen. Egyiket sem kérték, egyiket sem hívták, a fogadatlan mégis folyamatosan körbehaknizza a médiát azzal, hogy akár befogott orral is, de Jobbik. Az újonc pedig felette érzi magát az értékeknek, érdekek mentén cselekszik. A hvg.hu heti politikai elemzése.

Tóth Richárd Tóth Richárd